A mi csókjaink száz, ezer,
vagy millió amennyi volt,
őket kívülről nem tudom,
észbe tartani senki nem tanított,
pedig ők voltak a gyümölcseim, rózsáim, forrásaim ...
mind bennem éltek, imádni valók voltak.
A mi csókjaink nehéz harcok, lassan szétszaggatnak,
bennünk részt vesz a vér, a hang, az emlékezet ...
ezek nem szélmalmok !
Ó és annyira irigy vagyok a vízre, melyet iszol,
kék szusszanásaidra, szavakra, amit susogsz,
a csók között szünetekre, leheletedre, illatodra ...
irigy vagyok !