Kislány sétál erdő mélyén
apró lelke csupa élmény -
szellőszántó hangja árja
szív szavával boronálja.
Csokra ékes, vágy-vezérlő
a sok fűszál mindent értő -
hallják dalát az életnek
gyermekkéztől felélednek.
Fejük hajtják tenyerébe
feledve a zöld szeszélye -
tüske húzza összébb magát
nehogy bökje vele a lányt.
Patak csobog túloldalon
kicsi testnek víg oltalom -
megmártózni hűs levében
áztatni a lábát kékben.
Ám!
Eldobja a szép bokrétát
törődnek a margaréták -
riadt szeme fennen akad:
vörös vizet visz a patak.
Bíborfesték borult bele?
netán halak vérét vesze? -
ámul partján apró lányka
sápad markában a mályva.
Messzebb fenn az eredőnél
kóbor kutyát sebez kötél -
a csomózás vastag nyakán
fuldoklásba veszett talány.
Többen lesik körben állva
dühből fonódott a pászma -
bosszú sírján harag fakad
megtorolnak hetet-havat.
Szegény gyermek alig érti
világ eddig szép volt néki -
halál őt még nem bántotta
lelkét sosem szúrta rózsa.
Hangtalanul sikít hosszan
sebbel-lobbal vissza rohan -
nyolc évének tisztaságán
áldomását issza Ármány.
(módosítás: 2014 júliusában)