Értékes dolgok, holmik, önmagukért beszélnek,
és minket hallgatnak.
Mikor a sálad az előszobában a fogasra tetted, ott hagytad,
önmagamban önmagamat kérdezem:
Miért, amikor oly szép, miért nem hajtod össze másképp,
csak megcsomózod a nyakadban,
vagy jó magasan a fogasra dobod.
Pontosan akkor, mint egy mókus
lecsúszott a sál a fogasról,
nem lehetett rajta uralkodni,
láttam, ahogy elnyújtózik a földön,
megrázkódtam ...,
mintha egy élőlény figyelt volna az árnyékból,
mintha egy figyelő szeme lenne ...
az anyagból rám csillogott.
És a személy, akivel voltam ... villámgyorsan megfordult,
kacagott és mérgesen felhajította újra a fogasra.
Ó, valamit akartam ...
majd a sálat újból a nyaka köré csavarta,
és kérte távozzunk gyorsan.
És így kezdődött:
az autó ablaka mellette le volt engedve,
a jármű bolondosan szaladt,
és a sál az ablakon kisuhant,
mint egy felleg, eltakarta a Holdat,
magasba szállt, mintegy mondat.
Szerettem volna, hogy kiáltson,
de a hangja zárt lett,
elsuhant, szárnya verdesett.
Kialudt minden és a csend újjászületett.
Értékes dolgok, holmik, önmagukért szólnak,
minket hallnak, és a tévedésbe,
vannak, akik belehalnak.