Elhúzva a függönyt a hajnal pirkadatán,
megpillantottalak a szemközti ablakban téged
amint farkasszemet nézel velem
mint a vad aki az ártatlan prédáját felmérve vár
a következő előre kiszámított lépésre.
Szélesre tártam az ablakot,
megragadva a pillanatot
a félig felhasított ruhám cipzárjának lehúzása közepén sóhajtoztam egy nagyot.
Egyre közelebb léptél
az ablakra tapadva szinte lángra gyújtott a tekinteted
fanyar mosolyra húzódtak kissé az ajkaid,
hisz nincs mit tenni,
lelepleztem a terved.
Most ki is a vadász és ki a préda?
Csipkés fekete fehérneműmet megvillogtatva
már-már feletted győzelmet aratva,
játszottam az érzékeiddel,
s te csak bámultál rám azokkal a gyönyörű kék szemeiddel.
Váratlanul tovatűntél köddé váltál teljesen,
megszólalt a csengő oly hirtelen.
Összerezzenésem után összeszedve magam léptem volna az ajtóhoz,
ám nem bírtam.
Földbe gyökerezett a lábam,
mivel az egyik legérzékenyebb testrészemet vitték kísértésbe
nyakam hajlatát valaki lágy csókkal hintette
ki tudtam jól elvisz egy újabb várva várt ismeretlenbe.
Óvatosan megfordultam
és szembe találtam veled magam.
Ajkad ajkamra talált,
kezeid pedig a becses csipkét rejtő testrészeket érintették.
Újra én lettem a préda kit térdre kényszerítettek a szenvedély határán,
s te pedig a vad az irányítás létráján.
Már alig vártam hogy együtt elérjük a legfelső fokot,
ahol mind a ketten megmásszuk azt a bizonyos csúcsot.