Ha a szívem hegedű volna,
mindig-mindig érted dalolna.
Elsírná néked,hogy milyen
az igaz élet és elsírná néked
a sok szépet.
Addig sírna,míg lelked boldog
nem lenne,míg szíved meg
nem szeretne.
S ha egy napon húrjaimból
elillanna az élet,csendben
elzenélné még néked a
sok szépet,mit adni akartam
én néked.
Csendes éjszakákon örökké
néked szívem hegedül,hogy
érezd,soha-soha sem vagy
nélkülem egyedül.
Mert hegedüli feléd szívem
szerető zeném,hogy
örökre-örökre már maradsz
az enyém.
Ha a szívem hegedű volna,
néked mindig szépet szólna!
Elzengné boldog évszakaid
ritmusát,szerelmes
márciusaid virágba borult
idusát.
Szépen-szépen zengné
kedves szépséged,s hogy
örökre megmaradok már
én néked,hogy szívem
húrjaiból halljad az örök,
boldog zenéket.
Szívem hegedűjétől
mindig szépen szállna
táncod,s boldog dallamú
lelkemre nem kéne már
várva-várnod,s igaz
lenne már tőlem minden
elveszett álmod.
És szólna-szólna tovább
szívem hegedűje,mi égig
emelné drága-drága
lelkedet,s szívzenémtől
bántó-bánatod
örökre-örökre feledheted.
S ha egy napon majd a
világ nélküled meggyötörne,
szívem- szívem hegedűje
érted törne...érted sírnák
el a dallamok...hogy nálad
nélkül én meghalok.
Ádám J. Csaba 2014. július 22.(kedd)