Albert Ferenc
Debrinai Duna-parton
/Száz méterre a horvát határtól/
Duna szalad mart part alatt
fitogtatva, hogy ő szabad;
az átkoson tovaoson,
míg ülök a homokpadon;
nyaldosom száraz ajkamat,
mint szelíd víz a mart falat.
Víz tükrében a Nap csillog;
lám, talán nekem bólintott
mielőtt még eltávozna,
hisz nyelné már fáknak lombja;
a túlparti erdők várják,
ott tölti majd éji álmát.
Csak mi szemléljük a vizet,
min kecses balin szörfözget;
s mintha deszka elé fogva
több száz kis küsz masírozna,
el-elhagyva a tajtékot,
mit ezer uszony palléroz.
Alábukik a Nap végül;
mikor a hold vízbe szédül
arcát mártva torztükörbe,
éled a víz körülötte;
nagy hal falja a kis halat,
süllő portyáz a part alatt.
Elpihenni vágyik az est,
az éj, sötét fátylat ereszt;
víznek lomha csobogása,
s úszó árnyak vonulása
hallattatja az éj szavát;
csendes folyam: jó éjszakát.