Éjkirálynő
Méregzöld teste az égbe nyúl
szilárdan áll, szabálytalanul.
Napfény táplálja büszke törzsét,
míg szomját oltva este öntözém.
Titkot őriz, az éj legszentebb titkát
mit csillagok bíztak reá legott,
esti hűs szellő körbe zsongja –
„Várj reám a hosszú nappalon,
mert visszatérek minden éjjel,
s királynőként imádva Téged
hűs karomban megpihenve
tündökölhetsz, ez éji csendben!”.
Testében az élet, erőre kap
karja nyújtózik a sugarakba
s mire leszáll az est, láss csodát,
kipattan a tölcsér, mit körbezárt.
Óriás virága nyílik tüzesen,
kisvártatva estszellő hűen megjelen.
Méz ízű illat lengi be a tájat,
s hercege szárnyán uradalmát bejárja.
Csillagfüzér hintája az égen,
majd tücsök zenét hallva kúszik a mélybe.
Nyitott ablakon édes csókkal ébreszt,
hogy teljes pompájában élvezhesd az éjben.
Éjféltájban lám, királynővé érett
koronája ékkő virágtengerében.
Bölcsességet áraszt hajnal köszöntével
s üdvözli a Napot, eljövetelével.
Szótlan tűri a fényt, a napsugarat
mely fojtja torkát, szomja olthatatlan.
S mire leszáll az est fejet hajtva, megadón
utolsó imája a szellőhöz szól –
„Neked nyíltam egy éjjel én,
ne feledd hát, mit ígértél!”.
/2014.08.01./