H.Gábor Erzsébet
Annyira szép vagy
(Édesanyámnak)
Szembogaradban, éj - feketéje,
szénszínű gyémánt - izzik a fény,
lágy mosolyodban nap ragyogása,
szűz, anyaarcod angyali lény.
Érzéki ajkad asszonyi vágya
gyermeki bájjal összevegyül,
gerle-szelíden foglyot, ha ejtesz,
rab lesz örökre, s nem menekül.
Álmaid adtad, csakhogy a kincsed,
messze mehessen más gyönyörért,
hála tenéked, drága anyám, hisz
szárnyadon szállva száz öröm ért.
Nézem a képed, sajdul a lelkem -
hol van a gyémánt fényragyogás?
Fáradt szemedben foszlik az emlék -
s halkul a drága szívdobogás.
Szép vagy még most is - s múltba tekintve
ringatva bölcsőm, rám mosolyogsz,
s két kezed áldott simogatását,
lágy tenyereddel nékem adod.
Őrzöm örökre, féltve, mit adtál -
sorsom szegény, de gazdag vagyok,
arcod a tükröm, s csillagod fénye
szembogaramból visszaragyog.
2014.08.11.
A fotón, Édesanyám látható nem sokkal a születésem után.