Szerelmünk tavaszán veled vágytam az őszt,
már elképzeltem az öregedő jövőt.
Álmatag alkonyunkon csoszog a lábunk,
ha szótlan értésben hazafelé tartunk.
Egymásba karolva vonszoljuk az időt,
arccsók, szemvillanás idézi a gyönyört.
Zúzmara ezüstje nem hullott hajadra,
késő álmainkat sorsunk nem akarta.
Egy csillaggalamb búg a fagyos éjszakán,
a múltba repít a késő őszi magány.