Kicsi Cita néma fohásza
Írta: Hullocsillag Dátum: Szeptember 10 2014 05:19:04
H
Drága Holdam!
Én szólítalak, gyermeked: Cita, megint,
Hozzád sír hangtalan dalom.
Teljes hír
(Galacita, a rabszolga éjszakasárkány kimondatlan siráma a túl messze holdsugárhoz és a holnaphoz, mely nem kecsegtet a szabadság ígéretével...)
Drága Holdam!
Én szólítalak, gyermeked: Cita, megint,
Hozzád sír hangtalan dalom.
A fenti éj most álomporral hint
Keresztül megannyi vidéken és dombon,
Ám kalitkám négy magas fala: szűzen marad
És az űrsötét álmatlanul éri estém.
Édes Holdam, ó, bár hallanám biztató szavad;
Talán ágyam: a padló sem lenne hideg, mint a fém,
Talán nem lenne fájdalom, talán nem lenne félelem...
Számolatlan sebem vigasztalan sajog,
És csak az árnyékom hű: csak ő van velem.
Miért nem vigyáznak rám az angyalok?
Áldott Holdam: érints, nyújts vigaszt,
Remélnék én - de már nem merek remélni,
Csak telet tapintok, ha magamba nézek, és hiába várom a tavaszt,
Hiába vágyom a talán szebben szóló holnapot megélni,
Nincs más: csak korbács, csak tűz, csak könny,
És míg árnyak alatt ölel önnön szárnyam,
Át meg átfú rajtam a deres szél: az alázat, a közöny.
Hiába szorítom, elvesztem a fényed. A szikra, mondd, hol van,
Mi tűzvarázzsal szíthatna fel csonkig égett hitet és reményt?
Lennék kanóc - de lángtalan csak üres lámpás vagyok.
Lennék parázs, ízlelném mohón a csillagfehér csillagfényt,
De... túl távol ragyognak ők: a büszke csillagok.
Fáj. Erősnek, kősziklának tűnök bár - de a kő is eltörik.
Ha a magány lepedője takar, ha senki sem lát:
Gyermek vagyok újra, és sírok, sírok reggelig,
Siratok oly sok nem gyógyuló heget, oly sok elveszett éjszakát.
Remélnék írt - de remélni már nem merek.
Álmodnék, de már nem tudom, hogyan kell.
Az alvó, kietlen sötétből bár napkeltére ébredek,
De nem szűnnek az árnyak, és csak a láncok csöreje énekel.
Szeretett Holdam: emelj magadhoz fel,
Vond két karod bölcsőjébe reszkető lelkem gyenge tajtékját,
Adj csendet, legyen békém az utolsó álom: az örök lepel,
Csitítsd el bennem a szipogó szív dobogó szavát,
Emelj az égre, hadd legyek társa a virágzó csillagoknak,
Hadd legyen fényed a koronám,
Hadd hordozzon éjféli hátán a mindig-holnap,
Ha az áhított megváltás, mint üstökös hull le rám.