Lesújtva
Írta: lambrozett Dátum: Szeptember 16 2014 00:02:00
V
Mostanában megint sokat gondolok a múltra
kiszánt agyam lerágott és betemetett csontot -
akaratlan történik, ám ráncosabb lesz homlok
barázdák közt biceg e Rém, ájultból ocsúdva.
Teljes hír
Mostanában megint sokat gondolok a múltra
kiszánt agyam lerágott és betemetett csontot -
akaratlan történik, ám ráncosabb lesz homlok
barázdák közt biceg e Rém, ájultból ocsúdva.
Hallom máris: mindenkinek megvan a keresztje
viszi-viszi, amíg bírja, vagy keble engedi -
és van, ami csak úgy hajlandó minket menteni
ha hűs testünk felett ihat messiás szerepre.
Attól tartok utóbbi lesz, ami rajtam segít
- már ha ezt a támogatást annak nevezhetem -
addig pedig élnem kéne önfeledt, szertelen...
miközben a dacos Sorsom ó-korbáccsal fenyít.
Elgondolom néha-néha, mikor, mit rontottam
hibákkal telt mérleg nyelve dekázza a drámát -
de az időn hályog-szemem már nemigen lát át
elmosódott részletek közt vergődöm a porban.
Löknek rajtam egyet-egyet arra járók, mások
van, aki még emelne is, de túl sok a súlyom -
polemizál: darut küldjön, netán bókot súgjon
olykor kapok kapaszkodót, mi érzelmi zálog.
Rájöttem hát időközben: magam, csakis magam.
Senki más ezt nem oldhatja, esetleg biztathat. -
Ami persze támasz lehet, hisz laktat a hangzat
bottal megy a lélek tovább, azzal bátortalan.
Mostanában megint sokat gondolok a múltra
agyam szánt a lerágott és betemetett csonton -
nézem furán, hogy a vázra visszanőtt a gondom
dehogy hagy el, velem marad, őskínokkal sújtva.