Csak mesélek
Írta: reitinger jolan Dátum: Október 09 2014 09:12:42
Gy.
Tegnap sétáltam, kéz a kézben
az úttal, hogy űzzük az időt,
már fákon ült a néma végzet,
míg bennem a szó magánya nőtt.
Teljes hír
Tegnap sétáltam, kéz a kézben
az úttal, hogy űzzük az időt,
már fákon ült a néma végzet,
míg bennem a szó magánya nőtt.
Kint a mezőn, hol méh se zsong már,
s csatakos deret vár a kökény,
csak szél dünnyög hintve zsolozsmát,
a szártalan száraz fű tövén.
Szél csavargat kerge tölgyest,
ám magoncok kedvét nem szegi,
azt remélik, belőlük hölgy lesz,
meghajolva feszülnek neki.
De most egy zaj üt fel magasra,
a tarlón riadt vadnyúl szalad,
ágközén egy szarvas agancsa
tépi szét a folyondárfalat.
Ám az út kezemtől elköszönt,
meglegyintve az ég sudarát,
hogy érezzem a létküszöbön
meleged és az ősz sugarát.