Metadon áztatta reggelek gyomjai
Írta: Inis Corphlo Dátum: November 03 2014 05:44:27

---

H

Forogj hajnal,
Ess belém, vágyba szürkült arccal.
Tekints meg, alázkodj,
Korcsosulj elmémbe húrként,

---

Teljes hír

---

Forogj hajnal,
Ess belém, vágyba szürkült arccal.
Tekints meg, alázkodj,
Korcsosulj elmémbe húrként,
Mit agyhullámom pendít,
A hajnal csöndjébe zendít
Keresztül egy súgó bölcs látomást.
S most nézd: Kezem kikezdte a pára,
A jó együtt jött a bajjal,
A bőr együtt szárad el a hajjal.
Nézz arra, bámészkodj!
A hegytető sem tesz csúcsként.
Ez Neked mit mond? Ferdít?
Ugyan! Csak elhint
Nyelvedre egy káromlást.
Ó, Te élet fája
Töved alá vizelnék
Ha hatna még a metadon,
Vagy minden ópiát,
Ágad közé törnék versem hamvából utópiát.
Boncolj fel.
Mit látsz? Csak konyha-rongy és vatta.
Hol a szív? Helyét rég belakta
Emléked.
Hol az agy? Ő mindig ott hagy.
Vissza sem jön.
Hol a tüdő? Már csak illatos füstölő,
Gomolyog.
Hol a máj? Annyi mérget már nem kíván.
Hol a gerinc? Kígyóként siklani vágyott.
Hol a borda? Eltörtnek látod,
Szilánkjával vágtam át a torkod.
Hol a nyelőcső? Nem lehet már kijárat,
Szebb így, mint bármikor is kívántad.

Keljek fel? Igen, de miért?
Háromért, négyért. Igen,
De azért az egyért biz soha.
Noha szép, noha gyönyörű,
Noha boldog vagyok, noha...
Hisz télen is zöld marad a moha.

Kilépek ajtómon.
Ámulatba ejt mindig s mindenkor minden,
Szebb, mint tegnap, mint bármikor hittem.
Most hangod hallom,
Megnyugtat, bevallom:
Nem tudnálak gyűlölni,
De ha szeretlek, csak hagyom tovább bűnhődni
Őt, ki szebb volt talán gyermeknek,
Téged, ki szebb vagy mindenkor.
De ha feledlek, elfeledsz, elmész, kiáltasz s én feladom.
És bizony így lesz,
Mert fogytán már a metadon.

Inis Corphlo (2014. November 02.)