Fáradt vagy és én is fáradt vagyok
Fáradt vagy és én is fáradt vagyok,
Egyhangúan telnek a hétköznapok,
Tél van, rövid időre tárt ablakok
Záródnak, várják a jobb holnapot.
Ahogy nap, mint nap várjuk mi is csendben,
Hatvantól egyre messzebbre esetten,
Mi ötvenesek, kiknek kis kezében
Gyermekként kapa volt, munkára készen.
Mi, akik siettünk iskola után haza,
Volt, kit játék várt, volt kit ásó, vagy kapa,
Hogy szüleinkkel, vagy éppen azok helyett,
Megtegyük azt, mit muszájból kellett,
Miközben álmodoztunk játékról, pihenésről,
De dolgozni kellett, mert abból a pénzből
Lett nekünk ruha, vagy cipő, az volt a fontos,
Anyáink figyelték, ki lesz belőlünk dolgos,
Azt is, hogy ki hogy fog kapát a kezébe,
A föld művelését verték a gyermek fejébe!
Nem fontolgatták, mi lesz majd belőlünk,
Ahogy tudtak, úgy gondoskodtak felőlünk.
Lehetett volna sokunkból nagy ember,
Kit a szülő noszogat, ellenben meg nem ver,
Amikor valamit nem jól cselekedtünk,
S ilyenkor néha kukoricán térdepeltünk
A szoba sarkában, hogy véssük eszünkbe
Máskor „ne tegyünk rossz fát a tűzre”,
S oly nehezen jött ki a szánkon a várt szó,
-„többet nem teszek rosszat” – mint zárszó.
A munka volt az első, a család segítése,
Sokunknak nem volt pénz téve zsebébe,
Örültünk akkor, ha piaci napokon,
Kaptunk egy csokit, s nem vettük zokon,
Hogy másoknak naponta többre is tellett,
Gyakran sétáltunk el a bolt mellett,
Csak mikor küldtek, hogy petróleumot lámpába
Hozzunk, hogy fényt adjon esténk homályába.
Fáradt vagy, s én is már fáradt vagyok,
Egybe folynak ünnep- és hétköznapok,
Én kézzel a konyhában varrogatok,
Közben a régmúltra gondolgatok.
Nem csak mi vagyunk ötvenesek,
Sokunk a hat évtizedet így élte meg,
Munkálkodott és tanult, és volt értelme,
Nem hiába dolgozott kéz és az elme!
Mi legalább elmondhatjuk magunkról,
Kivehettük részünk a munkából,
S gyakorolhattuk azt, ami tanultunk,
Amíg végül nyugdíjba nem vonultunk.
Gyermekeink már többet tanultak,
Kicsi korukban többet is játszottak,
De fordult a világ, s mindennek dacára
Kevesebben állhatnak manapság munkába,
Sajnálattal, de tudomásul vehetjük,
Mi régen volt, azt jobb, ha elfeledjük,
Még a diplomásoknak sem jut ma munka,
Elvándorolnak mind, határon túlra,
S mi, idős szülők, magunkra hagyva maradunk,
Nem lesznek mellettünk, amikor meghalunk.
Fáradtak vagyunk, Ők meg mitőlünk messze,
Rágondolva elmegy az ember életkedve!
Torma Zsuzsanna
2015. február 18.