Elásott bilincs
Egy kavics, egy lánc,
egy múló románc.
Rózsaszál, levél,
egy utolsót mesél.
Egy gyertya, egy asztal,
most mért nem marasztal?
Egy szempár, egy könnycsepp,
hát így sem könnyebb…
Egy kéz és egy csók,
emlékek, gyöngykagylók.
Egy szoba, egy vetett ágy,
dohányfüst, leégett vágy.
Egy lépcső mely elküld, de holnap visszahív,
hol foszlik és gyógyul egy sebzett tiszta szív,
egy ajtó, egy szentély, - mindig nyitva áll,
kilincse bilincs, gyönyör vagy kínhalál.
Egy csöndes kis búcsú, két zúzott élet,
mely egykor jó mélyen egymásba tévedt,
most ülnek letörten szemtől-szembe,
hófehér csontjukig lemeztelenedve.
De őszinték voltak, és maradtak végig,
a barna talajtól az égszín kékig.
Egy férfi, egy nő,
egy lánc és egy kő,
egy kávé, egy sör,
egy ásott gödör.
Egy utolsó rím, halkuló szavak,
a búcsúlevélről belehullanak.
Pár lapát homok
mely kincsüket rejti...
De, hogy segít majd a csönd
a nincset elviselni…?