Már nem voltam gyermek, emlékem oly tiszta,
sok vadrózsa nyílt,
és mint a szikra fénylettek tövisei.
Bár nem nyúltam a virágaihoz,
azt hittem a tövisekre, hogy rügyek,
és hogy egyszer virágozni fognak ...
azok egyszerűek.
Később, találkoztam veled,
ó hány tövis ékesített téged,
nem vetkőztettelek meztelenre ...
hittem, talán egyszer virágozni fogsz nekem !
Ma már mindezt úgy hiszem, hogy elfeledtem,
csak szaladok előre s nevetek,
barangolok a völgy mélyén ...
Istenem, de buta is voltam, hogy akkor ott, és akkor nem vétkeztem !