Üres szemüregekben viaszba forr az idő,
rozsdalelkek hullajtanak vas ízű könnyeket.
Lenyomatot hagyott minden ősi kor,
s elképzelt jövő. Nem szállt még el végleg
a génekbe kódolt utódok reménysége.
Beleszuggerálva vár a fekete semmibe
súlyos teherrel. Kívánva a kozmosz ébredését,
az ősgigász istenség, már feni a kését,
hogy lyukat vágjon a tér-idő szövethálóján.
Felmorajlik az Űr, mindent betölt a robbanás…
Hasadnak csillagok, s a fúziós kohók
Galaxisokat köpnek szerte a végtelenbe
s tobzódnak ismeretlen fényességgel.
Valakik, vagy valami születni készül.
Ezernyi Nap családot rendez, keringőt tanítva,
és szabályokat. Valami vonzalom támad, tisztes
távolságtartással. Az öröklét órája már ketyeg.
Biztos pontokat álmodik a Teremtő…