Egy régi munkatárssal összefutottam,
kicsit meglepődtem, szóhoz se jutottam.
Rám zúdította minden gondját baját,
kevés a nyugdíja, szidta az unokát.
-Egyre hátrább lépnek a tegnapok
hiú álmokat már nem ringatok.
- Én sem, de nem panaszkodom,
bízom benne lesz még szép napom.
Nem szólok, figyelve hallgatok,
az öregségről én mást gondolok.
Ő beletörődve mindent elfogad,
sorsa váratlant nem is tartogat.
Lehullt róla a szépség az évek során,
a ráncok árokká mélyültek arcán.
Egy helyben topog, mindennap ugyanaz,
csak úgy dőlnek belőle a panasz szavak.
Az elrontottat jóvá tenni nincs idő,
már nem tartogat számára újat a jövő.
Nekem nem tetszik a sok siránkozás,
kisiklott életéért nem más, ő a hibás.
Jólesett neki a részvét, a vigasztalás,
de nekem nem jó az ilyen találkozás.