Szerelmem, oly távol érezlek,
bár vékony kezed homlokomra teszed,
de mint egy erős fal, mely minket elválaszt ...
leomló fátyol, oly sok az emlék.
Egész lényem, mikor téged óhajt,
te álmodozó, még a szemed sem rebben,
és milyen sok a titok ...
elvesződik szemeid éjjelében.
Törékeny, bájos finomság,
mély szakadék felett állsz,
és még, ha homlokon is csókolsz ...
csókod az álom virága, nem valóság.
Hát éppen ezért ma este, nékem mindegy,
gyarapítsd a fájdalmam, vagy dédelgess,
de megkérdem, ki örökre elveszett ...
Honnan jössz, ki is vagy te idegen ?!