Albert Ferenc
Fogak…
Évek múlnak ködbe veszve,
fogak hullnak közben rendre;
ami megmaradt a szájban,
alkalmatlan a harapásra,
de kapni újat aranyárban.
Mosolyra vált a fogdoktor,
páciense soha jobbkor;
pont időben jelentkezett,
hiszen köszörülni még lehet,
amire a korona mehet.
Kecmec nincs, semmi cicó;
a fájdalomcsillapító
fecskendőbe töltve máris,
zsibbad az íny, na meg a száj is,
a doktor úr szól: így normális.
Visít a gép, csontreszelék
a nyállal vegyül, s a köpedék
egyre-másra gyűl fesztelen,
a beteg meg szorong esztelen,
mint kit hajdú vesszőz deresen.
Icipici hegyes fogak,
készülhet rá a lenyomat;
de előbb a steksz jön szóba,
kis idő múltán a váz próba,
technikusnak is jól megy sora.
Készülőben az új fogsor,
tisztább biznic, mint az offshor’.
de legalább már haraphat,
a tárcájában, ha még akad,
itt-ott némi apróka garas,
a silány harapnivalóra…