A szegény (ember) kincse
Írta: Tru Dátum: Február 21 2008 10:44:46
T
A nap kelõben,
még pislákol.
Öregapó éppen
szekérre pakol.
Teljes hír
A nap kelõben,
még pislákol.
Öregapó éppen
szekérre pakol.
Szólítva csalogat
a föld illata,
amint lehelletként
száll a pára.
Helyet kapott minden,
ebédre szalonna...
Baktat már a szekér,
s rajta ezüsthajú ura.
A földhöz érve
biz' nehéz dönteni:
kinek van több barázdája?
A földnek vagy neki?
de nem kérdez õ ilyet,
nem is érdekli,
az iga elé most épp
lovát helyezi.
Rója a köröket
egyre, szakadatlan,
nem bánja, hogy kezébe
tán száz szálka pattan.
Húzza õt az iga,
de repíti a képzelet.
Embernek kincse nagyobb
ennél nem is lehet...
Hogy mit gondol magában?
Tudja az ég!
De mosolyra ível a száj,
és ez éppen elég.
Nem vágyik õ
ennél többre,
mit láttál Te most,
az mindene.
Bukik a nap,
vállára koppint:
"Eredj haza Öreg!
Éjjel jõ most kint."
Fölkerül minden,
elfogyott a szalonna,
Úton a szekér,
s rajta alszik ura.
Kémlelvén arcát,
feltûnik valami!
Ott van a mosoly,
Ott van ni!