Annyira csendes, ha lehetnék ...
és nem egyedül kéne átélnem a gyönyörű éjt,
tágra nyílt szemmel követhetném őt,
bár egyedül érzem magam, azért könyörületesen érezhetném,
miként egy gyors zuhanó patak
már fentről büntet,
mely a világot megkerülve
orsóként körbejárt.
Vagy leesett, kényes álarcomon keresztül figyelem
a hegycsúcsok havait,
és még csendes vagyok, változatlan -,
Szerelmem melleinél alázattal
le nem térek utamról,
mert egyszer az enyém lesz.
Tudatos vagyok,
bár azért édesen felzavar,
gyengéden, mélabúsan, hogy érezzem
jóindulatú lélegzetét -.
Örökkön csak mi ketten,
vagy a halál csillapodásában enyhülhetünk.
Mindez oly gyönyörű, oly szép !