Volt egy fényes, büszke hólyag,
hitte magáról, hogy ő Nap.
Ragyogó palástba öltözött,
luxus kocsikkal költözött.
Ablakából integetett,
csókokat szórt, hitegetett,
ígért fűt, fát hólyagoknak,
egy nagy hólyag-birodalmat.
Gurult vele szolgák hada,
de nem értek soha oda,
hol a csodák fákon lógnak,
mézes tejben ring a csónak.
Tüskés utakon döcögtek,
kipukkantak, összedőltek.
Nap-hólyag fénye megkopott,
ahol tudott, még fényt lopott.
Végül csak magára maradt,
szétpattant és földhöz ragadt.
Nap az égen kikacagta,
ezt érdemled –Hólyagocska!