Átsuhant a nyári szél a tölgyerdőn,
magányos sorban, a derült égen
úsznak a darvak,
a bozótból a kakukkmadár énekel ...
Őt kérdezem: még hány évig élet ?
A hópelyhek hullása
virágba öltöztette a szilvást,
a patak vizében
látom a vibráló csillogását,
lentebb a fűz bujtatott árnyékában,
palástol, rejtegetett kökörcsinek kidugják fejüket.
Egy nő fekete hajába kerülnek,
a hóvirágokkal, illatos ibolyákkal együtt.
Jer Szerelmem ! Olyan szomorú a mi mesénk,
bár szép még itt a földön,
akarattal adta ezt a Jóisten,
mondva: Szeressétek egymást !
Míg a nyarat a tölgyerdőbe vitte, megemlítve,
a berek énekesekkel van telve,
és a fák már mind kizöldültek,
a tisztások virágoznak ...
Hát nektek adom mindet,
csak szeressétek egymást !