Kőkenyér
Éhezem.
Tegnap füvet ettem,
s virág kelyhéből ittam harmatot,
mert nem adtál nékem ,Uram, mannát.
Éhezem,
de láthatod, mégis itt vagyok,
kitartóan kietlen utadon,
s nézem az Eget,
de vakít a Napnak fénye,
hát lehajtom fejem,
s lábam előtt a fehér kövek
hátat fordítanak,
s gúnyosan kinevetnek.
Az egyiket mérgemben felveszem,
s lyukas tarisznyámba rejtem,
s ha majd az élet forráshoz megérkezem,
előveszem a kőkenyeret,
s mint a szent mannát, tán megehetem.