Te vagy, s én vagyok…
Te vagy anyádnak édes gyermeke,
s én néma kiáltás a szent csendben.
Te vagy Atyádnak tékozló fia,
s én a lángra nem lobbanó szikra.
Te vagy a megkerült szerény bárány,
s én elszakadt húr a fehér hárfán.
Te vagy arany kulcsa a lakatnak,
s én a szürke kavics a patakban.
Te vagy az ékköve a nyakéknek,
s én, aki a sötétben eltéved.
Te vagy az éhezőknek kenyere,
s én üveggyöngy föld mélyébe rejtve.
Te vagy, aki hálát mond lelkesen,
s én árva esőcsepp a tengerben.
Te vagy a lángoló csipkebokor,
s én lyukas tömlőből elfolyt óbor.
Te vagy angyalnak kezében a kard,
s én csillag, melyet a hold eltakar.
Te vagy olaj szüzek lámpásában,
s én égek korpaként a máglyában.
Te vagy legszebb liliom a réten,
s én a jégsivataggá fagyott éden.
Te vagy szegény asszony két fillére.
s én hit-hídnak leszakadt pillére.
Te vagy az üdvözítő ígéret,
s én a gyertya, amely csonkig égett.
Te vagy a szőlőtőnek termése,
s én a bűnös, aki most letérdel.
Te vagy sorok közé rejtett titok,
s én a pont, e vers végére írott.