Az uraság házának ablaka alatt egy kislány úgy sírt,
mint ahogy az ezüst csengett, a vidámság, kacagás odabent.
Csendesen sírdogált, míg az ősz hidege átkarolta,
könnyeit törölgette a kis árva, csöpp keze majd le fagyott.
Könnyek között egy szelet kenyeret kért, az áldott,
szomorúság gyötörte, a hang a torkát fojtogatta,
sírását elnyomta a zaj és a jókedv ára,
de ő tovább zokogott ott állva,
hallgatagon bátorította a kacagókat.