Csendláncát dobja ránk az este,
meghitt szavunkat egyre lesve,
a bensőséget, mely hajdanán
buzgárként tört fel csókunk nyomán,
hogy később aztán sűrűsödve,
vert csend-fal legyen határ közte
és köztem; fénye - fakult álom,
tűz, amelynek hamvát se látom,
kék víz, mely mára színét vesztett
piros véremtől, elrekesztett,
zavaros. Homály - szőtte ballada,
melyben a szerelem ballagva
vérpadra lép, s végső szó jogán
kérdi: - és hogyan lesz ezután…?