Békakirály ugrált
be a szobába,
feszít a sámlin, mint trónszéken.
Hiába trónol,
a zsombékos tóról
eltévedt szegény, úgy nézem.
Élete párja az
árokban várja,
a díszkíséret szájat tát.
Gyíkok, kabócák
aggódva mondják:
-Hol van a király, jöjjön hát!
Tücskök és sáskák
álmosan várják
zenélni mikor kezdhetnek?
Gekkó karmester
pálcát szorongat:
- Egy kis keringőt kezdetnek…
Kvak király pislog,
pocakja lüktet,
s bár koronája nincs neki,
száját kitátja,
bekap egy legyet,
hisz terített asztal megilleti.
Megörül erre
kis Lulifáni:
- Tartsuk meg! – kiáltja lelkesen.
– Szúnyogot, hangyát,
legyet megenne,
s nem kéne félnem cseppet sem!
Szürkébe hajlik
már a világos,
mire a vitát befejezzük,
dobozban visszük
Kvakot az útra,
s az árokparton elengedjük.
Egy perc se telt el,
vitéz Kvak mester
a fűbe máris beleugrott,
kis Lulifáni
búcsút is intett,
s megsiratta a jó légyfogót.