H.Gábor Erzsébet
Pipacsmezők
Bolond a szél ma, oly esztelen,
kócolja pipacsok lánghaját,
repítve vadrózsák sóhaját,
kacagva szárnyal a szemtelen.
Kalászos nyárillat lengedez;
duzzad a búzamag, tűz a Nap
- hűsöl egy béka a fű alatt -,
szemhéja felpattan, megreped.
Pipacsföld. Szirmuk, mint rőt selyem,
bíborló, törékeny asszonyok,
köröttük burjánzó vad gyomok,
öröm itt régóta nem terem.
Vágyódva nézik a kék eget,
életük néhány nap röpke lét,
álmodnak ezernyi szép mesét,
s vérvörös, végtelen réteket.
2015.03.26.