Az éjszaka féltőn elfedi,
és még a szél sem lengeti
a nappal színt-lelő árnyakat.
Bájos virágok, rét-színek,
a Nap olyan szépre festi meg,
Éj feketében rászakad.
Minden szárnyaló víg öröm
átmelenget mind a sarkkörön
megpihen épp, ha álmatag.
Csenddel átkarol, úgy jön el.
Hozzád sem ér, mégis túl közel
érzed. A lelked már szabad.
Átszeli égnek messzijét,
tengernek kékjét, völgy szívét,
könnyek szemeddel játszanak...