Elmentél? Nem is voltál soha. Nem vagy?
Nélküled üresen csikorog az agy.
Hiányzol, mint a kerékagynak a zsír,
Nélküled csikorgok, rólad semmi hír.
Itt az idő! Véglegesen felmérem,
Hogy nélküled mit sem ér az életem.
Föladom, a határidő december
Harmincegy és onnan nem vagyok ember.
Nem vagy. Nélküled az élet mit sem ér.
Nélküled az életem csak folt... fehér.
Nélküled nem lehet feltérképezni,
Mert üres, mint a szegények köcsögje.
Hát igen, nélküled idejutottam,
Eddig öklömmel semmibe sújtottam.
Most már látom eddig az öklöm sem volt,
És már látom, életem hamvában holt.
Én szólítanálak: Kedves Szerencsém!
Te! Hogyan tegyem? Sohse voltál enyém.
Ez van… Búcsúzzunk el ismeretlenül,
Megyek tovább kielégületlenül.
Budapest, 2000. október 8. – Kustra Ferenc