Tenyeremből eszik a Tegnapom,
csipegetve dagad emlékzabon. -
Táplálom vele merült testemet,
töltöm a holnapom, mi eltemet.
A jelennel nehéz mit kezdeni.
Éhes, mohó önmagát kelleti. -
Mire kimondom: csodás e reggel!,
befalta pár óra, s delet hergel.
Álmosan figyelek sótlan tájat.
Ablakomon keresztül hűs árad. -
Rásimítom vállamra kendőmet,
adok még sanszot a jövendőnek.
Mert suttog a Pillanat Bűvésze.
Meghívja tudatom egy ebédre. -
bűvölve olt sejtembe szűz Reményt,
s kéri, tegyem felnőtté tűztestét.
Vállalom kérését, mert hízelgő.
Emberből vagyok én is, esendő. -
Fittyet hányva az Éjre, mosakszom,
várva, hogy a Lavor lét fakasszon.
(átdolgozás)