Kígyót melengettem éveken keresztül,
megtiportad lelkem észrevétlenül,
mikor észbe kaptam mosolyogtál csendben
a mosoly szádról a szívemre cseppent...
Égetett és mart mint a sav kegyetlenül
elhagytál a semmiben lelketlenül
milyen ember vagy te, hiszen nem is ember
hogy nem láttam én a kígyót testedben...
Megmartál vagy százszor, meg is bocsájtottam
szerettelek én mindenkinél jobban
ha tűzbe mentem volna t'án szénné égek
tűnj az utamból már többé nem félek!