Mikor szédülten bolyongtam s vakon,
mikor már hittem, hogy mindenki elhagyott,
Isten kivárt, míg csüggedésembe halkulok.
Megmutatta magát, és hogy ki vagyok,
eltűnt az én, idő, és hogy hol vagyok,
némasággá vált valómban engem nem hagyott.
Mikor már némán, porba-rogyva vágytam,
akkor, de csak akkor,
fénykoszorújába engem felkarolt.
Megjegyzés: Ady: Az Úr érkezése verse nyomán...
Parafrázis