Thomas Hardy:"I Said to Love"
I said to Love,
"It is not now as in old days
When men adored thee and thy ways
All else above;
Named thee the Boy, the Bright, the One
Who spread a heaven beneath the sun,"
I said to Love.
I said to him,
"We now know more of thee than then;
We were but weak in judgment when,
With hearts abrim,
We clamoured thee that thou would'st please
Inflict on us thine agonies,"
I said to him.
I said to Love,
"Thou art not young, thou art not fair,
No faery darts, no cherub air,
Nor swan, nor dove
Are thine; but features pitiless,
And iron daggers of distress,"
I said to Love.
"Depart then, Love! . . .
- Man's race shall end, dost threaten thou?
The age to come the man of now
Know nothing of? -
We fear not such a threat from thee;
We are too old in apathy!
Mankind shall cease.--So let it be,
I said to Love.
(Azt mondtam, hogy szeretlek,/"Nem most, mint a régi időkben/Amikor az emberek imádtak téged és utadat Minden más felett;/Neveztek téged Fiúnak, fénynek, az Egyetlennek,/Ki terjesztett mennyországot a nap alatt "/Azt mondtam, hogy szeretlek.//
Azt mondtam neki,/"Most már többet tudunk rólad, mint akkor;/de gyengék Voltunk az ítéletben, amikorSzívvel abrim,/Azt követeltük, hogy te akard kérni/a ránk kiszabott gyötrelmeidet "/Azt mondtam neki.//
Azt mondtam, hogy szeretlek,/"Te vagy nem fiatal, te nem vagy igazságos,/Nem mesebeli nyíl, nem légi kerub,/Sem hattyú, sem galamb/nem vagy te, de könyörtelen,/És vas tőre a szorongásnak, "/Azt mondtam, hogy szeretlek.//
"Indulj majd, szeretet! .../- Az emberi versenyfutás befejeződik, fenyegetsz?/A korról, hogy jön az új tudás embere,/Semmi sem tudható?/-Nem ilyen fenyegetéstől félünk;/Mi túl öregek vagyunk az apátiára!/Az emberiség megszűnik. - Így legyen.// Haasz Irén nyerse)
Thomas Hardy: Óh, Istenem
Óh, Istenem,
„Az ember rég, nyomodba járt,
s imádott úgy, ahogy ma tán
már senki sem;
Neved Atya, Fiú, a Fény,
miattad lett mennyé az ég,”
óh, Istenem.
Így szóltam én,
„Ki szívvel néz, nem jól ítél;
ki téged ésszel néz, ma fél,
s megbánta rég,
ki arra kért, a kínodat
oszd véle meg, mért kért sokat”
így szóltam én.
Óh, Istenem,
„Se gyermek, se jó, csak mese,
kerub, hattyú, galamb, s nyíl se,
de félelem
vaskardja vagy; s nincs irgalom,
kemény vonás ül arcodon”,
óh, Istenem.
Menj végleg el!...
„Mért mondod azt, hogy nincs tovább?
S hogy nem tudjuk, mi bajt hoz ránk
az értelem?
Ki fél ugyan ettől ma már;
Ki itt vénült meg, másra vár!
Elpusztulunk. – Jöjj hát, halál”,
óh, Istenem. "