Laurence Hope: See song (műfordítás)
Írta: Peszmegne Baricz Agnes Dátum: Május 07 2015 18:41:13
V
Hullámzó vízár volt fodros hajad,
arcod, akár a hab, éppoly fehér,
el kellet térjük, míg hajnal hasad
túlnan a part, s a világ peremét.
Teljes hír
Laurence Hope: See song
Against the planks of the cabin side,
(So slight a thing between them and me,)
The great waves thundered and throbbed and sighed,
The great green waves of the Indian sea!
Your face was white as the foam is white,
Your hair was curled as the waves are curled,
I would we had steamed and reached that night
The sea's last edge, the end of the world.
The wind blew in through the open port,
So freshly joyous and salt and free,
Your hair it lifted, your lips it sought,
And then swept back to the open sea.
The engines throbbed with their constant beat;
Your heart was nearer, and all I heard;
Your lips were salt, but I found them sweet,
While, acquiescent, you spoke no word.
So straight you lay in your narrow berth,
Rocked by the waves; and you seemed to be
Essence of all that is sweet on earth,
Of all that is sad and strange at sea.
And you were white as the foam is white,
Your hair was curled as the waves are curled.
Ah! had we but sailed and reached that night,
The sea's last edge, the end of the world!
(Tengeri dal
A kabin oldal deszkáival szemben/(Így kisebb a dolog köztük és köztem,)/A nagy hullámok mennydörögtek és lüktettek, és felsóhajtottak,/az Indiai tenger nagy zöld hullámai !//
Az arcod fehér volt, mint a hab, fehér,/A hajad hullámos, mint a fodrozódó hullámok,/elpárologtam volna, hogy elérjük ezen az éjszakán/A tenger utolsó szélét, a világ végén.//
A szél fújt keresztül a nyitott nyíláson (kikötő),/Így frissen vidáman és sósan és szabadon,/A hajad is emelte, ajkaidat kereste,/És akkor söpört vissza a nyílt tengerre.//
A motorok lüktettek folyamatos ütemben;/A szíved közelebb volt és mindent hallottam;/Az ajkad sós volt, de én édesnek találtam őket,/Bár, engedékenyen, akkor nem szólt egy szót sem.//
Tehát egyenesen úgy feküdtél a keskeny ágyon,/Rázták a hullámok, és akkor úgy tűnt, hogy/Lényeged minden, ami édes a földön,/Minden, ami szomorú és furcsa a tengeren.//
És fehér voltál, mint a hab, fehér,/A hajad hullámos, mint a fodrozódó hullámok./Ah! de mi csak vitorláztunk, és elértük azon az éjjelen,/A tenger utolsó szélét, a világ végét!//)
Laurence Hope:Tengeri dal
Fergeteges erővel a tenger,
túl a kabinnak a deszkafalán,
lüktetve és epekedve rengett,
(közte, s miköztünk egy fal volt csupán)!
Hullámzó vízár volt fodros hajad,
arcod, akár a hab, éppoly fehér,
el kellet térjük, míg hajnal hasad
túlnan a part, s a világ peremét.
Fújt be a nyílt kikötőbe a szél,
frissen, vidáman, üdén, szabadon,
hajad lebbentve az ajkadhoz ért,
rálehelt, s vissza is tért szilajon.
Jó motorok dübörögtek alant;
hangjukon hő szíved túldobogott;
készséges ajkad oly' néma maradt,
sós volt az íze, de édes a csók.
Néztem, 'hogy fekszel, s rá kellett jönnöm,
e kéjjel babonáztál meg engem
s már értem, mért szép minden a földön,
s mért oly' bús most és furcsa a tenger.
Hullámzó vízár volt fodros hajad,
arcod, akár a hab, éppoly fehér.
Óh! de elértük míg hajnal hasadt,
túlnan a part, s a világ peremét.