Laurence Hope: Disroyal
You were more than a Lover to me,--
Were something sacred, and half divine,--
Akin to Sunset over the Sea,
To leaves that tremble and stars that shine.
There was not much to attract in me,
No gift or beauty; you did not care
Enough to give me fidelity
Who cared so deeply, and could not share.
Alas, my Temple! I find the Shrine
I entered barefoot, with bended head,
To pay that tender homage of mine,
An open courtyard, where all may tread!
And all men knew it, I hear, but I,
Who being a trusting fool, it seems,
Went to the Market of Love to buy
With coins of worship, and faith, and dreams!
Still it is over. Now, to forget!
I know not whether to choose anew
In hopes of finding loyalty yet,
Or fond but faithless, drift on with you.
Loving you lightly, among the rest,--
(Many a little, not greatly one),--
You may be right: I may find it best
To do, henceforward, as you have done.
But ah, for my sweet, lost nights with you,
When had Death been, in the dawning grey,
Price of your beauty and love, I knew
I would have paid, and been glad to pay!
(Hűtlen
Több volt, mint egy szerető nekem, -/valami szent, és félig isteni volt, -/Hasonló a Naplemente a tengeren,/A levelek remegése, és csillagok ragyogása.//
Nem volt bennem sok vonzó,/adottság, vagy szépség;téged nem érdekelt/Eléggé, hogy nekem hűséget adj,/Ki törődik oly mélyen, és nem tud osztozkodni.//
Jaj, én Templomom! Találom az oltárt,/Beléptem mezítláb, lehajtott fejjel,/Fizetni az én hódolatom árát(díj, pályázat. zsenge),/egy nyitott udvaron,(színen) ahol mindenki taposhat!//
És minden ember tudta, hallom, de én,/lévén bízó bolond, úgy tűnik,/a Szeretet piacára mentem vásárolni/a hódolat, és hit, és álmok pénzével!//
Mégis vége. Most felejteni kell!/Tudom, még nem azt választani újra/A megtalált lojalitás reményében/Vagy szeretik, de hitetlen, sodródás van veled.//
könnyedén szeretni, a többiek között, -/(Sok kicsi, nem egy nagy), -/Lehet, hogy igazad van: én is megtalálhatom azt,/legjobb továbbiakban úgy tenni, ahogy te tetted.//
De ah, az én édes, elveszett éjszakáim veled,/Amikor már halál volt szürke hajnalon,/szépséged és szerelmed ára, tudtam,/fizettem volna, és szívesen fizettem volna! //Haász Irén nyerse)
Laurence Hope: A hűtlen
Te voltál nekem a Szerelem, --
annál is több tán, egy istenség, --
a Naplemente a Tengeren,
levél susogás és csillagfény.
Nem voltam különleges, se szép,
fontos volt mégis; egészen kell
magamnak tudjalak, ám de épp
ez téged, cseppet sem érdekelt.
Jaj, én Templomom! Oltárodhoz
mezítláb mentem, alázatos,
lehajtott fejjel, s nem láttam, hogy
udvar ez, min száz cipő tapos!
Mindenki tudta azt, hogy hol van,
s hogy ez a Szerelem-piac itt,
s én, naiv bolond, ingyen adtam
hitem, s álmom szép reményeit.
És már nincs tovább. Feledni kell!
De szeretni foglak, bárki jő
utánad, mert te kellesz nekem,
lehetsz bár hitetlen, s szószegő.
Flörtöljünk csak, nem kell érzelem, --
(sok kicsi nem tesz ki egy nagyot), --
igazad van: én is azt teszem
mit te, s hű ma már én sem vagyok.
De nélküled nincs, csak szürkeség,
s vágyom a sok édes éj után,
s fizetnék újra, óh, mindenért
szívesen, bármily nagy is az ár!