Ó, Holdas éj, ábrándos álomképek…
mennyi, mennyi csúfondáros remény,
mely arra vár, hogy orrba vág az élet,
s megtanít, naiv képzet az erény.
Hét főbűn árnyas kalitkája tárva,
szirénhangok csábítanak felé,
ajtaja biz sohasem lesz bezárva,
a harcban ösztön győz, de tudat hal belé.
Erény, erény; angyalmosolyok háza,
de kivesztél e szomorú világból!
Fortyog a Föld, rohanunk pusztulásba,
a remény gyertyája csak pislákolva lángol.
Erény, erény! Sátánkönnyek tárháza,
mely bőven áradhatna szerteszét…
Miért nem ontod kincsed e világra,
hogy elsodorjon bűnt, vak szenvedélyt.