Naponta hálát adok,
Hogy én is
Közétek tartozok.
Mindenből mindig
A legkevesebb;
Nem voltunk ifjak,
Nem leszünk öregek.
Bár van temérdek Hit,
Meg ráció
Ez egy elátkozott
Generáció.
Kiváltság nélkül,
Munkában nyakig,
Másutt a pénz,
Nálunk Isten lakik.
Régen túl ifjak voltunk,
Ma túl vének;
Mindig más nemzedékről szólt
Az ének.
Volt szocialista,
S polgári
Szüret;
S mi?
Nemzedéknyi kiváltságszünet.
Mindenből mindig
A legkevesebb;
Nem voltunk ifjak,
Nem leszünk öregek.
Hálát adok, hogy nem később születtem,
S nem hamarabb;
Itt Nálatok sosem volt
Jobb csapat.
Kiváltság nélkül,
Munkában örökké;
Arcunk sápadt –
Piruljon másoké.
Fogy az idő,
Vénülnek a napok;
Fáradt a Múlt,
A Jövő csavarog.
Mindenből mindig
A legkevesebb;
Nem voltunk ifjak,
Nem leszünk öregek.
Munkában élünk,
Munkában halunk;
És él az ország,
Amíg dolgozunk.
Állj meg óra!
Nyugdíj? Nem lesz soha!
Magunk készítünk majd fejfát
Magunknak,
S magunk emelünk sírt maguk felett,
Amíg az ifjak gyülevész hada
Külföldön pucol illemhelyeket.
Mi, lúzer nemzedék,
Vihog rajtunk az ég,
Lelkünkben mégis táncot jár
A hetyke büszkeség.
Mindenből mindig
A legkevesebb;
Nem voltunk ifjak,
Nem leszünk öregek.
Kiváltság nélkül,
Felnőtt öntudattal;
A zseb-erkölcs nem köztünk válogat,
Nem fogja kezünk kelet,
Se nyugat.
Fáradtak vagyunk ezer évig élni,
Vállunkon hordani
Múltat,
Jövőt;
De mit mondunk
Isten színe előtt?
Minket sem tanított meg senki sem,
De éreztük…
Mi éreztük a dombok hajlatában,
A síkság végtelenjében
A Múltat;
Ősök szavát,
Imáját,
Énekét,
És hálásak voltunk,
Hogy magyarrá formált minket az ég.
Mindenből mindig
A legkevesebb;
Nem voltunk ifjak,
Nem leszünk öregek.
Mi sem tanultuk,
Csak birtokba vettük,
A szent csodát,
De most kinek?
Hogyan adjuk tovább?
Minden üres lett,
Csak a pénz rikácsol,
S az Idő nekünk
Fakoporsót ácsol.
Mindenből mindig
A legkevesebb;
Nem voltunk ifjak,
Nem leszünk öregek.
Most pénz zörög,
A süketség csörög,
Az égből is kapzsiság csöpörög.
A világ szeme bandzsa;
Mű-Parnasszuson pózol a halandzsa,
Minden sivár,
Csak egyedül mi érzünk
Valamit;
Hogy még talál mindenek ellenére
Még valahol él,
Létezik
A Hit.
Naponta hálát adok,
Hogy én is
Közétek tartozok.
Ha kiváltságos lennék valaha,
Tüstént leégne arcomról a bőr.
Mindenből mindig
A legkevesebb;
Nem voltunk ifjak,
Nem leszünk öregek.
Elég idősek vagyunk már mi ahhoz,
Hogy legyen bennünk
Erő,
Akarat,
A végső percig
Állni a sarat.
Kiváltság nélkül
Férfias-szerényen,
Itt maradunk embernek
És Magyarnak.
Emelt fővel
Ezer vagy néhány évet…
Mi tudjuk már,
Hogy
Helytállás az Élet.