H.Gábor Erzsébet
Láncok nélkül
Uram! A büntetést ne küldd, beláttam már hibám,
s bűnömet meggyóntam száz vétkes éjszakán.
Higgy nekem! Hallottad, zokogva mondtam el:
szívemnek vasrácsos, éjsötét fogda kell -
rozsdás rézharangja jajongva, kongva ver,
hiába eskü, ha Ő hív, a vágyam útra kel.
Hiába nyomorítsz, jó Uram, s ha holnaptól vak leszek,
vagy hallásom elveszed, lehet, hogy elveszek,
de itt belül, az érzés örökre megmarad.
Gyönyörű fájdalom! - megöl egy perc alatt -
megsebzett szívnek szeretni mért szabad?
Az élet oly rövid, oly hamar elszalad,
szívemnek vasrácsok fogdája nem kell!
láncait letépve ezerszer felkel,
s elindul újra a zarándokútra -
felsebzett húsát vastövis szúrja;
egyszer tán eléri a mennyei eget,
hol béklyói nélkül majd sasmadár lehet.
2015.05.15.