Ami nekem csak hír, az ott kegyetlen halál:
beomló föld és kő a szép Himalájánál.
Rózsaszín ház, élet - hit, mely vak mélybe hullott...
Mezítlábas mosoly, hová lett barna arcod?
Enyészetre ítélt, mégis magasba szálló
lélek-imák, hegyhát-teraszról csúcsra tartó
fuldoklás, bánat, kín – világ szívébe szúrva.
Dühöngő, rengő Föld gyilkol újra meg újra...
Versem sátrába bújj, éhes és szomjas élő,
téged még megmenthet a hittel hitt Teremtő,
fényt, meleget ha küld, majd imádba foglalod...
Verslábon érkezem, hogy hallhassam új dalod!