H.Gábor Erzsébet
Kankalin
Hegy tövében áll a ház,
mállik róla már a máz,
ablak nincsen, szétesett,
szúette a vén keret.
Ballagok a földúton,
szoknyám leér, fölhúzom,
harang hallik, félrever,
apró madár énekel.
Minden tarka-vadvirág,
visszaring a jóvilág,
nehéz szívvel baktatok,
dédapámék laktak ott.
Csokrot szedek, kankalint,
szeretem e sárga színt,
ragyog a Nap, rám nevet,
melengeti lelkemet.
Megállok a ház előtt,
megríkat a délelőtt,
ablak nincsen, szétesett,
szúette a vén keret.
Penészes a kis szoba,
léptem fáradt, tétova,
oltárt rak a gondolat,
ráteszem a csokromat.
2015.05.18.