Útszéli kőkereszten
pléhkrisztus könnye csillog
a lemenő napnak halovány fényében.
Narancsszín felhők úsznak tova
a végtelennek tetsző égi vízen,
s én fáradt léptekkel igyekszem haza.
Nehéz munkától kérges tenyeremben
egy hirtelen mozdulattal letépett útszéli virág,
mely haldoklásában lesz kegyes ajándék
én szép szemű, gyönyörű kedvesemnek.
A mezőnek e sárga szirmú kicsiny virága
egy csókért adja számon tartott életét,
mely cserepes ajkamra égeti majd
a végtelen szerelemnek legszebb jelét.