A hajnaloknak kerti izzadtsága
csak álságos hűvös leveleken,
mert reggel már e nedvek gyöngye, lánca
a mohó napnak szájában terem,
s korong alakú telt-sárga pocakját
amíg növeli felhők rojtjain,
felőle szomjan halhat a nagyvilág,
de él a kertem föld párlatain.
E körforgásnak szíve és tüdeje
most akadozik, néha meg-megáll,
csak forróság áramlik a vetésre,
a nagy léggömb már végtelenben száll.
Kutam talán még esténként küld vizet
nap tüzét lassan, rendben oltani,
milliárd szomjas sejtből jön üzenet:
főnixhamuból mentse valaki.
Fák árnyékpajzsán lebeg sok ezer tó,
az élet zöldje egyre magasabb.
Tán itt állt meg a globalizáció,
s forró csoki-felhőn nem leszek - rab?