A lelkem darabokra szedtem,
bár Isten szerint nem való,
de ha már nekikerekedtem,
kenődjék szét a rossz, a jó.
Pont annyi karajt szeleteltem,
amennyit engedett a szó,
pár betű, aki bízott bennem,
rájuk szóródott, mint a só.
Csak pár tányérra telt kezemből,
akik szerettek, ettek ebből,
pont annyit, amennyi jutott,
a többit adtam szerelemből,
bár jókedvemből kínáltam föl,
elég időm rá nem jutott.