Sokan azt hiszik dicsekvés azt mondani:
Íme a szívem! Néked adom... nincs rá szükségem.
Én nem félek a féltékenység kínjától, nem törődöm
a szerelem hideg reszketéseitől, de egy dologtól tartok, óvakodom:
Ne legyek hétköznapi, közönséges!
Szeretek szeretni, fogcsikorgatva, mert így legalább tudom,
hogy élek, és lehet megértem mi is a szerelem.
De múlnak a napjaim és savanyúak.
Így nem lehet megkapni a szerelmet, csak a szerelmeket,
és ezek a szerelmek elhalnak, elmúlnak örökre,
mint valami álmok, melyeket ha felébredsz elfelejtesz.
Ó, és még azt hittem, hogy többé nem tudok szeretni,
hogy nem én vagyok a hibás, hanem a nők...,
de lassan rájöttem, a szerelem azoké, akik meg tudnak alázkodni,
s mert büszkék, igazán szeretni soha nem tudnak.
A büszkék azt hiszik nincs szükség a szívre,
csak győzni akarnak, győzedelmeskedni.
Talán sikerül neki ..., de az igaz szerelmet soha, de soha nem fogják megismerni.
A szerelem alázatosságot kér,
a szerelemben nem kell, hogy győzzenek, mert
mindaz, ami nem alázat és odaadás, az nem szerelem.
Sokat kell élni, sokat kell szenvedni, sok mindent meg kell érteni,
azért hogy a szíved befogadó legyen.
Az aki nagyravágyó, aki büszke, szemtelen, hálátlan,
nem tudja, hogy mi is a szerelem.
Ezt is a legtöbb ember ötven után kezdi megérteni ...
Akkor amikor már késő.
Sokat töprengtem, és töprengek az élet malomkövén őrlődve,
s oly kicsi lettem, hogy a hangom is alig hallatszik.
De ma már nem állítom azt, csak mondom, hogy érdemes szeretni,
sőt egyenesen kiáltom mindenhol, mindenhol:
Tudok szeretni, mert sírt a lelkem, zokogott... de belenyugodott.
Még ma is szeretnék szeretni, szeretnék büszke lenni, nagyravágyó, hódító...
Ezekből látszik, hogy szerelmes vagyok !
És, ha énekelni tudnék furulyán,
elvinnélek egy erdőbe, egy tisztásra, mert jól tudom, hogy szereted,
oda, hová még nem rakott fészket az emberi büszkeség, és
a füledbe suttognám, hogy mennyire szép vagy ...
Furulyán eljátszanám neked a szerelem énekét,
és akkor megértenéd te is, hogy a szerelem nem ismeri azt,
amit a világ úgy hív: legyél szeretve.
És az, aki a csillagok olvasását tudja, az az emberi szerelemhez is ért.
A szerelem nem ismeri a hű és hűtlen szavakat,
a szerelmes ember soha nem fogja azt mondani, hogy becsaptál,
mert a szerelem nem von kérdőre, és nem fogja számon kérni,
hogy hány csókot adtál másnak.
A szerelem nem dúlja fel a múltadat, nem fürkészi a jelened.
Szeretsz, szenvedsz, élsz, ez a szerelem szentháromsága.
A csókot enyhítik szomjas vágyaid,
de a könnyek felébresztik lelked vágyait.
Egy könnycsepp, mely bátortalanul reszket szerelmed szempilláján,
az egy kincs, és a legnagyobb érték,
nagyobb, mint az összes többi nő csókja, ölelése.
Végül is mindez a hiábavalóság hiábavalósága, minden hiábavaló ...
Csókok, könnyek, szerelmek mind hiábavalóak ..., és mégis
mindezekért képes lennék azt adni, ami számomra kedves:
Az életemet !