A sápadt holdnak fénye világít
mire a fáradt ember végre hazaér
éhes komondora csóvál ásít
s reménykedve spájzajtóra néz
de csak kalap hull a kopott asztalra
s a pókhálós tányér mellett
a kettétört vágynak sóhaja
zuhan belehalkulva a csendbe
közben levetette egyetlen ingét
mely szakadt és koszos
tudja jól cérnára sincs pénz
s nem ad már hitelt a boltos
marad hát a hű sötétség a szobában
nincs mit nyelni a boroskancsóból
keze még kutat csakhogy elfogyott a dohánya
így hát megpihen a hideg gyertyacsonkon
s irdatlan mérgét belekiáltja a csendbe
amíg teljesen belesajog a tavaly
nyáron kettéhasadt lelkének fele
másik asszonyánál a temetőben maradt
ma már hagyja hogy utolérje a szégyen
s mint vesztes lehunyt szemmel
várja a szótlan de mindig csalfa éjjelt
hogy álmodjon másik világot szebbet
benne maroknyi boldogságot
hol vacsorát tálal fel az angyal
s mellé morzsányi csodát hogy
ha eljön hát tiszta inget hozzon a hajnal.