Nyögnek a szélben a házeresztékek,
tombolva zúg most a májusi éj,
villámok fényétől felizzó felhőket
égzengés döreje szaggatja szét.
Kísértő neszektől rebben a lélek,
lobbanó villám emléket idéz,
széttörő csöndemben rémület kél.
Álmokat űz el a síró eső
szívemen koppanó csöppje, mint kő...
Várom a reggelt, hogy hozza a fényt
de süvítő széltől hajlik a rét.
Fémszínű könnyeket ringat a rózsa,
hajlik az ága, húzza a súlya,
sötétlő felhő, ha terhét hullatja.