Elsõ szerelmem! Arcomhoz festem ráncaid.
Írta: marica Dátum: Február 26 2008 09:08:06
T
Emléked: porcelán szelence.
Masnival átkötve.
Teljes hír
Arcomhoz festem ráncaid.
Emléked: porcelán szelence.
Masnival átkötve.
Ó ti hosszúévek!
Hányszor széttörtétek,
S én minden alkalommal
Féltve ragasztottam,
Színes masnival
Szorosan átfogtam.
Min fatörzsben évgyûrûk;
Nõtt, évek- szõtte gyolcsa.
Így óvtam magamnak a képet,
A bennem élõ fényed,
A köd ki ne oltsa.
S a technika
Rálépett a masnira,
Ahogy futott.
A masni kioldódott,
S egy sima arcú kép,
Mely kopott fekete fehér,
Megzavart.
Mert a Viz tükrébe néztem,
Láttam tükörképem:
Az idõ mennyire
Mélyre véste a múltat!
Most arcomhoz festem ráncaid,
Mert a fakó kép hamis
A mának!
Amint festek, látlak:
Ívelt szemöldököd felett
Gond véste redõidet,
A homlokod mögül egy gondolat,
Szemedbe fénylõ csillagokat
Gyújt.
S ahogy figyellek, színesedik a kép!
Arcod már nem pelyhes,
Borostásan szép.
Szemednek emlékfesték
Ad, zöldes színt.
Hajad õszbe vegyülõ barna,
Ily csodás az évek hamva?!
Élénkpiros szádon mosoly,
Apró ráncközzé hajol.
(A valóban, milyen vagy vajon?)
S fantáziámból nem futja többre,
Az én mosolyom is görbe
Szomorkásan lefele biggyed,
És én magamhoz festettelek épp!
(Na., nem mintha én is borostás lennék!)